Idén második alkalommal rendezte meg a Balatoni Hajózási Zrt. a Nemzeti Regattát, melyen a Nemzeti Vágtához hasonlóan települések versengenek egymással, de itt természetesen a vízen és hajóval. Idén a verseny igazságosabbá tételének érdekében mindössze két hajótípust lehetett nevezni, így nagyobb szerepet kapott a legénység ügyessége, rátermettsége. A június 10-11-én Siófokon lebonyolított versengést tovább nehezítette a szombati nap 20-25 csomós szele, ami különösen a kisebb gyakorlattal rendelkező csapatoknak volt nagy kihívás.


Ezért is különösen nagyon értékes eredmény, hogy a 38 induló közül Balatonboglár város csapata Sabján Annamária kormányossal a csupa profi vitorlázóból álló Alsóörs csapata mögött alig pár perccel lemaradva második helyet szerzett!


Ráadásul, miközben a hajósok a vízen mérték össze ügyességüket, addig a parton felállított színpadon különböző produkciókkal mutatkozhattak be a versengő települések. A színpadi megmérettetésben Balatonboglár szintén második helyet szerzett! Külön köszönet a szép eredményért Parragi Rebekának és a kísérő zenészeknek.


Köszönet a szép sikerért és a kiállító helyen végzett munkáért minden abban résztvevőnek! A csapat tagjai voltak: Barkóczi Gábor, Béres Krisztina, Dávid István , Dóráné Czár Ildikó , Finta Zoltán, Gergely Piroska, Gergely Csaba, Kánya Erika, Keserű Zoltán, Koós Marianna, Lévai Adrienn és Szigethi Orsolya.


 

2017. Június 11 11:24:18./