Egy hét, 15 ország, több mint száz különböző program. Talán így lehetne címszavakban leírni a Platán Strand melletti feltöltött területén, idén immár második alkalommal megrendezett Babel Sound Fesztivált.


Különböző helyszínek után tavaly került Balatonboglárra Magyarország legrangosabb világzenei találkozója a Babel Sound Fesztivál. A Boglárra költözésnek több oka is volt, de talán a legnyomósabb az, hogy a rendezvény hátterét biztosító vállalkozás megvásárolta a volt BB Központ területét, amit a terveik szerint a következő évek során egyfajta művészeti táborrá, alkotó központtá fejlesztenek.

A tavaly nagy durranással érkezett rendezvény idén egy kicsit visszafogottabb volt. Az előző évi nyolc különböző helyszín helyett idén egy központban, a Platán Strand melletti feltöltött területen alakították a fesztivál „tábort”, ahol a nemzeti sátrak által körülzárt részre került a nagyszínpad, a kisebb rendezvényeknek helyet adó gyereksátor és az úgynevezett Babel-kert sátor. Ezek mellett megmaradt két további helyszín, a Balaton Csavargőzös fedélzete és a Platán téri zenepavilon.

A július 17-én kezdődő rendezvénynek a reklám kampánya is visszafogottabb volt, míg tavaly számos óriásplakáttal, televíziós reklámmal és színes műsorfüzettel lehetett találkozni, addig idén inkább csak a klasszikus online felületekről, elsősorban a Facebook-ról érkeztek információk. A helyszínek számával a fellépők száma is csökkent, de összességében a választható programlehetőségek idén is ugyanolyan gazdagnak tűntek, mint az előző évben.

Hétfőtől szombatig a programok menetrendje nagyjából hasonló módon zajlott. Reggel közös jóga gyakorlatok, délelőtt meseszínház, majd napközben különböző programok a területen kiállító országok sátrainál, illetve a Babel-kertben. Fél hatkor kezdődtek az első koncertek a csavargőzös fedélzetén és a Platán téri Zenepavilonnál, majd este fél nyolckor kezdett a nagyszínpad, amin 11 óráig két zenekar váltotta egymást. Ezek után a még ébren maradó közönség csendesebb programokat látogathatott kora hajnalig.

Az idei év talán legnagyobb újdonsága, hogy az úgynevezett jam session, azaz a zenészek szabadon összeverődő örömjátéka nyilvános programmá vált, így kikerült a szálláshelyről (a volt BB Központ körül lakók nem kis örömére) és a Babelkert színpadon kapott helyet. Ennek keretében a kitartó hallgatóság egészen izgalmas formációkat hallhatott, mert a zene nemzetközi nyelve jól összekötötte az afrikai dobost, a katalán gitárossal és a nepáli szitárművésszel.

Tavaly is és idén is az átlagos fesztiválozónak a legnagyobb nehézséget a programok kiválasztása okozta, hiszen a fellépők többsége csak hazájában ismert és a rendezvény honlapján lévő információk sem mindig voltak elegendőek a tájékozódáshoz. Így járt stábunk péntek este a Doctor Pratz nevű katalán zenekarral, ami sokak véleménye szerint az idei év eddigi legjobb boglári koncertje volt, de a róluk szóló információ felületes átfutása nem sokat sejtetett abból, ami végül a színpadon látható volt.

A kicsit kisebbre és halkabbra húzott idei Babel Sound Fesztivál mégis egy szerethető, a boglári rendezvények sorában egy igazi csemege volt. Hosszan lehetne sorolni azokat a színes történéseket, amik egy képpé összeállva egy remek életérzést adott a fesztivál látogatóinak. Az első, ami mindenképpen meg kell említeni, azok a gyermeksátor programjai. Már tavaly a Várdombon is felfigyeltünk az Évkerék Társulat, a gyermekeket az előadásba bevonó mesejátékaira. Idén ennek nagyon jót tett a strand közelsége, például a szombat délelőtti borongós napon közel száz gyermek ismerkedhetett a roma kultúra legszebb meséivel és ennek során pár szót megtanulhattak lovári nyelven is.

Kiválóak voltak a nemzeti sátrak programjai! Az izraeli borkóstolástól, a görög harci játékokon át, a marokkói ételkóstolásig a kitartó látogató úgy érezhette, mintha minden alkalommal egy másik országba érkezett volna. A koncertprogramok viszont már vegyesebb képet mutattak. Egyrészt az igen erős katalán túlsúly egy kicsit elhúzta latin irányba a programot, ami a sokszínűséget árnyalta egy kissé. Másrészt, a már említett tájékozódási nehézségek sok ponton visszaköszöntek a lebonyolítás során.

Összességében, aki kilátogatott, az biztosan sok szép élménnyel gazdagabban térhetett haza. Azt is mondhatnánk, hogy a fesztivál hozzájárult ahhoz, hogy a más kultúrák ilyen megismerésével csökkentse a velük szembeni előítéleteket. Mondhatnánk, szépen is hangzik, de csak részben igaz, hiszen többségében azok mentek el, akikben már alapvetően meg van a nyitottság mások megismerésére.

De talán, ha azokra a gyerekekre gondolok, akik szombaton délelőtt megtanultak lovári nyelven köszönni, vagy azokra, akik megnézték hétfőn este a bulgáriai cigánygettóból érkező kiváló zenészeket, vagy akik együtt táncoltak a Doctor Pratz zenéjére, azok egy kicsit mégis csak más emberek lettek.

Bízunk benne, hogy jövőre a történet, egy kicsit jobb reklámmal, egy kicsit alaposabb szervezéssel folytatódni fog!


2017. Július 23 10:20:31./