Aláírták a testvérvárosi megállapodást!



Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg idén először - de nem előzmény nélkül – a Lengyel Emlékezet Napját Balatonbogláron augusztus 31-én, a II. Világháború kitörésének évfordulója előtti napon. A történet előzménye az, hogy azok az egykori lengyel diákok, Boglárcsikok, akik a háború alatt itt kaptak menedéket és oktatást, azok általában a nyár végén jöttek megemlékezni és találkozni. Közülük viszont már csak nagyon kevesen élnek, s azok sem vállalják a hosszú út nehézségeit, így a leszármazottakra maradt az a feladat, hogy az egykori történések emlékét őrizzék, a hagyományt tovább vigyék.

Ezért Balatonboglár város, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzattal és az ország több pontján működő Lengyel-Magyar Baráti Társaságokkal közösen döntöttek arról, hogy ezen az utolsó nyári napon összejönnek és megemlékeznek a két nép barátságáról. Az idei első ilyen rendezvénynek pedig különleges aktualitást adott, hogy ezen a napon írták alá a Balatonboglár és Gródek nad Dunajcem lengyel település közötti testvérvárosi megállapodást. A Fischl-házban megtartott ceremónia megnyitóján Mészáros Mikós polgármester elmondta, pontosan a város lengyel kötődése miatt régóta szerették volna, hogy legyen egy ilyen kapcsolat, majd felolvasta a megállapodás szövegét.

A szöveg ismertetése után Józef Tobiasz, Gródek nad Dunajcem polgármester, Józef Klimek, Gródek nad Dunajcem önkormányzatának elnöke és Mészáros Miklós, Balatonboglár város polgármestere aláírták a lengyel és magyar nyelvű változatokat, majd egy kézfogással is megpecsételték a két település együttműködését. Józef Tobiasz polgármester az aláírás utáni beszédében elmondta, elkötelezettek az együttműködésben, melynek első lépéseként az oktatási és kulturális intézmények közötti kapcsolat építését tűzték ki célul. Dr.Neszményi Zsolt kormánymegbízott pedig reményét fejezte ki abban, hogy a jó példát megragadva egyre több somogyi település keres majd hasonló kapcsolatokat Lengyelországban.

Józef Klimek önkormányzati elnök arról beszélt, hogy míg Balatonbogláron szőlőt termesztenek, addig ők Gródek nad Dunajcemben babot, mégpedig igen jó félét. Ennek bebizonyításához szét is osztott pár kisebb zsákkal a vendégek között, majd adott hozzá lengyel kolbászt is, hogy azzal elkészítve, kis magyar paprikával megbolondítva finom étel készülhessen belőle. A ceremónia hivatalos része a Fischl-házban a behűtött BB pezsgők elfogyasztásával zárult, majd mindenki átvonult a római katolikus templomba, ahol Várnai László plébános vezetésével és egy lengyel pap közreműködésével kétnyelvű ünnepi misét tartottak.

A mise végén a lengyel vendégek megkoszorúzták Varga Béla emléktábláját és Teleki Pál szobrát, majd további koszorút helyeztek a Lengyel-Magyar Barátság Házának oldalán lévő lengyel emléktábla alatt is. Ezek után az épület nagytermében előadásokkal folytatódott az emlékezés napjának programja. Az előadások sorát Mészáros Miklós polgármester nyitotta meg, aki felelevenített az egykor Bogláron működő Lengyel Gimnázium és Lyceum történetét. Hangsúlyozta, hogy ez az iskola nem jöhetett volna létre, ha nem lettek volna bátor lengyelek és magyarok, akik a német nyomás ellenére is megszervezték. Kiemelte, hogy a befogadó helyiek is nagy bátorságról tettek, s emellett vendégszeretetről, emberségről tettek tanúbizonyságot.

Ezen a napon az előadók közé várták professzor Dr. Horváth Jánost is, aki végül idős, közel kilencven éves korára és egészségi állapotára hivatkozva lemondta az előadást. Helyette levelet küldött, amit lengyel és magyar nyelven egyaránt felolvastak. Ezt követően Dr. Jeszenszky Géza tanár úr, egykori külügyminiszter és volt varsói magyar nagykövet foglalta össze egy rövid előadásban, hogy mit is jelentett abban a korban a lengyel-magyar kapcsolat. Beszélt a II. Világháború utáni helyzetről, a Jaltai Egyezményről, amely deklarálta, hogy a népek maguk választhatnak majd, milyen államfelépítésben szeretnének élni, de ezt szovjet hatalom elszabotálta. Sem a lengyelek, sem a magyarok nem szerettek volna kommunista rendszerben élni.

Megemlékezett Varga Béláról, aki akkor a Magyar Nemzetgyűlés elnöke volt. A végsőkig kitartott, de végül menekülnie kellett, majd a magyar emigráció egyik meghatározó alakja lett. Jeszenszky Géza megemlékezett róla, mikor vendégtanár volt az Egyesült Államokban, akkor ifjabb Antall József tanácsára felkereste Varga Bélát, majd évekkel később, immár miniszterelnökként hívta meg Antall József, hogy megnyissa az első, újra szabad Országgyűlés ülését.

Varga Béla aggodalommal és reménnyel figyelte az újra születő demokrácia eseményeit. Úgy fogalmazott, hogy nehéz feladat vár a nemzetre, amivel csak akkor tud majd megbirkózni, ha mindenki felülkerekedik az egyéni érdekein és az egységet, az összefogást munkálja. Az előadók sorában Dr. Cséby Géza író, műfordító következett, akit amúgy is szoros kapcsolat fűz Balatonboglárhoz, hiszen például közreműködött a Fischl-házban lévő lengyel emlékszoba kialakításában is, illetve ezen a napon tolmácsként is segített a programok lebonyolítását. Előadásának elején sorra vette azokat a történelmi eseményeket, melyek szorosan kötik össze a lengyel és a magyar népet. Külön kiemelte az 56-os Forradalom és Szabadságharc leverését követő időszakot, amikor Lengyelország több segítséget küldött az újjáépítéshez, mint a világ összes többi országa együttvéve.

Rátérve az egykori boglári Lengyel Gimnázium és Lyceum kérdésére, hangsúlyozta, hogy ennek az iskolának azt a fontos szerepet szánták, hogy a háború végén legyen majd kiművelt ember Lengyelország újjáépítéséhez. Majd elmesélte az emlékszoba kialakításának történetét, ami Balatonboglár Város Önkormányzatának és Lengyelország Nagykövetségének összefogásával valósult meg, de fontos szerepet játszottak benne az egykori diákok, a boglárcsikok, akik fotókkal, dokumentumokkal támogatták a tárlat kialakítását.

Egyébként a hallgatóság soraiban, a lengyel vendégek között többen is voltak, akik az egykori diákok valamelyikének leszármazottja, gyereke, unokája. Közülük az egyik, Lucina Latalla asszony beszélt arról, hogy milyen volt a hatvanas években édesapjával a háború után először visszatérni Budapestre, majd Balatonboglárra. Természetesen, betértek a boglári katolikus templomba is, ahol akkor alig páran voltak a misén. Szóltak a plébánosnak, hogy ők lengyelek és az édesapa itt volt diák a háború alatt. Erre a plébános vezényletével a hívek elénekelték az Isteni lengyel hon című templomi éneket, amit akkor az édesapja a könnyeivel küzdve hallgatott végig.

A következő lengyel előadó mgs. Maria Gurgul volt, aki annak a Kazimierz Gurgul professzornak a menye, aki tanár volt a boglári lengyel iskolában. Gurgul professzort fiatal házasként érte a háború, s terhes feleségét hátrahagyva kellett bevonulnia. Feleségével soha többet nem találkoztak, így fiát sem láthatta soha. Ugyanakkor, éveken át tartó hosszas levelezést folytattak, melyek megmaradtak és a professzor feleségének halála után a meny, Maria könyvvé rendezte őket. Ebből a levelezésből sok minden kiderül, például, hogyan kapta a matematika-fizika szakos tanár azt a feladatot, hogy Bogláron tanítson, vagy milyen nagy kihívás volt a tankönyvek beszerzése. A németek bevonulása után Gurgul professzor hamarosan egy megsemmisítő táborban találta magát, ahol az ellenállásban betöltött aktív szerepe miatt ki is végezték.

Az előadások végén egy felajánlás is elhangzott, ami szerint a Lengyel-Magyar Barátság Házának tervezett felújítása után egy lengyel emlékpark is létesül majd az intézmény udvarán, s ehhez a résztvevők az ország több pontjáról emléktárgyakat is adományoztak. 


2018. Szeptember 11 07:12:55./