Van valami igazán nehéz abban, hihetővé tenni egy ünnepi műsort, megérinteni a hallgatót, magával ragadni az ünnepre seregletteket. Őszintén mondva, nem is sikerül olyan gyakran, mint ahogyan azt akár a felkészülés, akár cselekedet kiérdemelné. Kell valami olyan erő, valami elragadó finom ölelés, egy lelki kézenfogás, ami már az első mosolyban benne van, s kitart az utolsó képig, a huszárosan „roggyant” állásban elhúzott mélyhegedű kíséretéig is.
    Talán elnézik az öröm vitte elkalandozást. Hónapok óta, sokat tétovázva fogtunk hozzá (a jövő csütörtöki!) emlékesthez, amiben a legnagyobb kapaszkodót az egykori diákszínpad előadásainak sikere nyújtotta. A város várta már a következő társadalmi ünnepet, várta a Pados csapat előadását, ami hosszú ideig a városban a közbeszéd témáját adta, s ami két évtizeden túl is fönntartotta sokak elismerését, csodálatát. Ne révedezzünk a múlt nagyszerű eseményein! Szép volt, elmúlt! Mások ma az emberek, másfélék a kapcsolatok, más kultúrára van igény. Nem, nem! Ez nem lehet igaz. A kultúra, a jó szívvel adott szellemi ajándék egyetemes értékű, csupán a ráirányuló figyelmet téríti el jól kifundáltan csillogó, hamis ígéret zaja.

   S amikor már hitében végleg elbizonytalanodna az ember, akkor megörül egy – jó emlékekkel teli - hívó szónak: Kossuth Vacsora. Szerényen beharangozott műsor, egy szerény városi ünnepség után, talán csak kevesek sejtették: itt most is fog valami nagy dolog történni.

   És meg is történt. Már népviseletben a mikrofon mögé kilépni maga is ünnep. S szép szavakkal: Amit látni fogunk, az a hit, a munka és az összefogás eredménye. Katona Adrienn és Osváth Péter volt olyan szerencsés, hogy tavaly részt vehettek egy nagyszabású előadásban, a Petőfi életéről szóló táncjátékbak, melyet Budapesten mutattak be. És ők, a tánccsoport vezetői ezt a táncjátékot hazahozták Balatonboglárra, hogy március 15-én a balatonboglári embereknek azt megmutassák.

Felment a függöny, s a néző gyorsan el is feledkezhetett egy kis időre mindenről, mert magával vitte a dal, a látvány, a zene, az ének, a finom táncmozgás, a fegyelmezett együttlélegzés, a háttérfal képei, a remekül megoldott színpadi elemek – a huszárnak beöltöztetés, a csatába vonulás, a bajtársak elvesztésének gyásza. S az a rácsodálkozás, hogy mindebben micsoda szép hangú énekesek – kicsik és nagyok is -, milyen nemes hangú versmondó, az egymást légiesen körbetáncolók felkészültsége, az érzelmek és indulatok feszes visszafogottsága, s milyen gondosan elkészített kellékek szerepeltek. S a legvégén, amikor már minden levegő elfogyna, na akkor még kijön az egész társulat a közönség elé elénekelni egy Kossuth nótát fölpántlikázva egy autentikus brácsával.

   Gyönyörű előadás volt, - ahogyan a tavalyi, s az azokat megelőzők is - nemes megemlékezés! Remélhetőleg sokáig ismét a kultúra lesz a balatonboglári közbeszéd témája.

 

Doktor László nevével jegyzett produkcióhoz társakat kellett hívni, együtt tanulták be a szeniorosok a cserkészekkel, a lellei színtjátszókkal. Hittel, munkával, összefogással.

 

k.j.


2016. Március 17 22:15:56./