Balatonboglár egy újabb látványos turisztikai programmal bővült.

Megnyílt a DUTRA Múzeum

Különleges és régóta várt eseményre került sor május 26-án Balatonbogláron, ahol a Fonyódi út, Harkály utca sarkán lévő területen hivatalosan is megnyitotta kapuit, a magyar traktorgyártásnak méltó emléket állító kiállítás, a DUTRA Múzeum. Az eseményre több mint két évtizednyi várakozás, előkészítés után került sor, hiszen a gyűjteményt megálmodó és létrehozó Molnár Balázsnak ennyi időbe telt, míg összeállt a géppark és a szükséges, tucatnyi engedély.

A megnyitóra nagyon sokan érkeztek az ország különböző részéből, s köztük sokan olyanok, akik megfertőződtek a veterán járművek szeretetével, így már a parkolóban sorban álltak az öreg Csepel és Danuvia motorkerékpárok, és az autók között is akadt több, ami már több mint fél évszázada járja az utakat. Az ünnepség rendhagyó módon a nemzetiszínű szalag átvágásával kezdődött, de ennek talán az is oka volt, hogy egyébként nem fértek volna be az udvarba a vendégek.

Mészáros Miklós polgármester beszédében kiemelte, hogy Molnár Balázs alapító-tulajdonos nagyon megküzdött ezért, hogy ez a nap létrejöhessen. Szívét, lelkét tette bele ebbe a kiállításba, és ezzel egy olyan értéket hozott létre, ami Balatonboglár számára is turisztikai fontosságú hellyé vált. A múzeum alapítója könnyek között emlékezett meg szüleiről, akik sajnos már nem érhették meg, hogy mivé érik a gyűjtőszenvedély. Ezért megkérte a jelenlévőket, hogy egyperces néma főhajtással emlékezzenek meg a szülőkről, akik segítették őt.

A tiszteletadás és a beszédek után meglepetés programok egész sora kezdődött. Sorra hullott le a lepel az udvaron eddig takaróponyva alatt álló gépekről, melyek közül mindjárt az első egy olyan DUTRA különlegesség, amiből alig pár darab van már csak az országban, üzemképes pedig valószínűleg ez az egy. Molnár Balázs helyreállító munkáját dicséri, hogy a ponyva levétele után a gép „pöccre” indult, és saját erejéből állt be végleges kiállítóhelyére.

A következő takaró alatt pedig egy ennél is különlegesebb csemege várta a technika szerelmeseit, hiszen a DUTRA jogelődje a Hofherr Traktorgyár volt, és a tulajdonos szerint egy ilyen masina, azaz a nagy előd nélkül nem lenne teljes a gyűjtemény, ezért beszerzett egyet. A lepel lehullása után ott is állt, igaz még renoválás előtti, de már működőképessé tett állapotban egy ilyen öreg zakatoló gép. De Molnár Balázs nem érte be azzal, hogy csak nézegessék, a látogatóknak azzal is örömöt akart szerezni, hogy beindítják a masinát, ami nem egyszerű művelet. Az izzító fej mintegy 10 perces melegítése után meg is történt a csoda, pár ide-oda himbálás után megszólalt a sokaknak csak régi filmekből ismert „hoffer” hang.

De a meglepetések sora még ezzel sem ért véget, hiszen reggel óta melegedett az izzító fej egy öreg, dízel malomgépen, ami több mint 30.000 köbcenti egyetlen hengerben. Ennek a masinának a beindítását szánták a nap fénypontjának, de a készülődés közben immár megtekinthető belső tablók is sok technikai érdekességet, rengeteg információt rejtettek.

A múzeum a nyári szezonban minden héten péntek-szombat-vasárnap reggel 9.00 órától délután 18.00 óráig várja a látogatókat. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a nyaralóknak is jó szívvel ajánlható, hiszen ennél jobb apa-fia programot nehéz találni…