Fojt Dániel fotómontázsiból nyílt kiállítás a Vörös és Kék kápolnában.

Fojt Dániel fotóművészt talán már nem kell bemutatni a balatonboglári közönségnek, hiszen fotómontázsaival már többször találkozhattak. Az ő alkotása a nemrég megjelent „A Balaton bélyeg” című könyv címlapja, fotóklub-vezetőként pedig már nyitott meg kiállítást a Varga Béla Kulturális Központban saját és tanítványai alkotásaiból. A június 15-én a Vörös és Kék kápolnákban, „Ó, te csodás Balaton” címmel megnyitott tárlatán viszont kizárólag azok az általa készített montázsok kaptak helyet, melyek fő témája a tó és annak hangulata.

A teljes cikk a balatonboglar.com oldalon ITT olvasható.