Akadálymentesítési beállítások

Üdvözöljük Balatonboglár város honlapján!






Kék kápolna

 

A balatonboglári Temetődombon álló, neogótikus stílusú épületet a legtöbb forrás szerint 1856-ban, más iratok szerint pedig 1891-ben Körmendy Lajos gyógyszerész és földbirtokos építette. A régi temetőben lévő telken eredetileg egy családi kripta készült, melyre ráépítették a kápolnát.

Körmendy Lajos és családja Balatonbogláron földbirtokosok voltak 1820-tól 1903-ig. Egy alapítványi levél tartalmazza a kápolna építésének körülményeit:

“Alulírott Körmendy Lajos boglári lakos a Boglár község álltal, ennek 1891 évi július 27-ikén és 1893. évi szeptember hó 1-ső napján tartott képviselőtestületi gyűlésben nekem teljes tulajdoni joggal adta az úgynevezett temetődombon lévő köztemetőnek déli oldalán 500 négyszögöl területet, melyre családom részére sírboltot, s e fölé egy római kath. kápolnát építettem. Melyben szentmise is szolgáltatik, ezt biztosítani óhajtván, a kijelölt területen, sírbolt és kápolna örök időkre a szánt célra használható….”

Körmendy Lajos egy alapítványt is létre hozott 1893 –ban, melyben az örökösök számára fenntartói költségként 1000 forintot helyezett el a Boglári Takarék Pénztárnál. 1897-ben elhunyt, és a kápolna sírboltjába helyezték nyugalomra.

A kápolna sorsa 1966-ban vett érdekes fordulatot, amikor az elhagyottan álló épületet Galántai György képzőművész felfedezte és Czövek Jenő balatonboglári plébános támogatásával, valamint a Veszprémi Egyházmegyei Hatóság jóváhagyásával 1968-ban a kápolna művészeti célú használatára 15 éves bérleti szerződést kötöttek. A következő két évben Galántai a kápolnát alkalmassá tette arra, hogy a nyári évszakokban műteremként és “alternatív művészeti intézményként” működtesse, kezdetben “Kápolna Tárlat” elnevezéssel. Ez a kiállító hely aztán országosan ismert „keltetője”, találkozóhelye lett mindazon képzőművészeknek, akik a kor aczéli kultúrpolitikáján kívül rekedtek.



A tárlat körül azonban hamar gyülekeztek a viharfelhők és vélt, vagy valós botrányok után végül bezárták, majd a kápolna állami kezelésbe került és felújítás után ismét kiállítóhellyé vált.

A történetről bővebben itt: http://www.artpool.hu/boglar/default.html

A Kék kápolna és környezete 2012-13-ban ismét megújult és az immár Szent Erzsébet Emlékpark néven működő egykori temető kiváló helyszíne a sétáknak.
A kápolnában nyaranta pedig jobbnál jobb képzőművészeti kiállítások láthatók.
A Kék kápolna nyitva tartása:

Június 15-től augusztus 30-ig
Kedd-vasárnap: 15-19 óráig.

Keresd fel a Kék kápolnát a COOL-Túra útvonal segítségével!

 

Vörös kápolna

1857-ben az evangélikus felekezetű rendesi Bárány Pál építtette, ő egyben a délipart evangélikus hitközségének gondnoka is volt. Mivel 1849-ben felesége és két gyermeke is elhunyt, őket sírbolt megépítését követően áthelyezték, és itt találtak örök nyugalomra. 1864-ben magát Bárány Pált itt temették el, és az utolsó családtag, Bárány Dénes is e sírboltban nyugszik.

1902-ben a Bárány-birtok anyai ágon, átszállt gyulai Gaal Gastonra és családjára. Ekkor a kápolnát katolikus hit szerint átszentelték. A sírboltba 1906-ban került gyulai Gaal Ernő, Gaal Gaston testvérbátyja, majd 1932. őszén gyulai Gaal Gastont is itt temették el.

 

Az 1970-es években – akkor meglehetősen viharos politikai körülmények között – Galántai György festőművész műteremként kezdte használni az épületet. A magyar neoavantgarde törekvések bemutatóhelyeként lett ismert az épület és a hozzákapcsolódó temetődomb.

A XX. század végén Kampis Miklós tervei alapján újították fel. A homlokzati színezésről elnevezett „Kék’’ és „Vörös’’ kápolna ma is képzőművészeti kiállítóhelyként működik.
A Vörös kápolna nyitva tartása:

Június 15-től augusztus 30-ig
Kedd-vasárnap: 15-19 óráig.

Keresd fel a Vörös Kápolnát a COOL-Túra útvonal segítségével!