Akadálymentesítési beállítások

Üdvözöljük Balatonboglár város honlapján!






Balatonboglár és környéke elsősorban rendezvényeinkről ismer minket.
Nevünkhöz fűződik, az egyik alapító tagunkról elnevezett Légrádi Antal Tehetségkutató Rockfesztivál, a Méta Fesztivál, a “Jazz és a Bor” fesztiválja.
Klubkoncertjeinkre. képzéseinkre nem csak a városunkból érkeznek a vendégek, az ifjúságügy és a közművelődés a fő irányvonalunk!


1998. december 26-án 11 fő alapította a Helyiérték Egyesületet. Közhasznú egyesületünk elsődleges célja, hogy az összefogás előnyeit kihasználva, tevékenységünkkel megakadályozzuk a fiatalság elköltözését a térségből.

Jelenleg 29 tagunk van, tanuló faitaloktól a „tapasztaltabb” korosztály mérnökei, tanárai, mesterszakácsai és még sokan mások. Tag csak az lehet, aki legalább egy évig önkéntesen dolgozik az egyesület rendezvényein, vagy olyan munkát végez, hogy rövid idő alatt meggyőzze a tagságot, hogy TENNI akar!

2005 márciusában megkaptuk Balatonboglár Város Művelődési Díját.

Évente 20-25 pályázat és szponzorációs levél hagyja el „kezeinket”. Fontos számunkra egymás elfogadása, a tolerancia, az önkéntesség, a következetesség és a hitelesség.

Elérhetőség, kapcsolattartó:

Weblapunk: www.helyiertek.hu
Email: helyiertek15@gmail.com
Szalai Tünde programkoordinátor Tel: 20/ 968 0748