Pannónia Provincia öröksége (a Szőlőskislaki városrészen fellelt, az Aqvincum felé tartó) hadiút. Vélhetően a rómaiak voltak a szőlőkultúra meghonosítói is. Zewlews-lak (Szőlőskislak) városrész neve a szőlőművelés folytonosságára utal. A Balaton környezetében élők kultúrtörténeti örökségét, a középkori emlékeket, a falvakat, a templomokat és a várakat a történelmi viharok részben vagy teljesen lerombolták. Különösen igaz ez a somogyi partokra, mert ez a vidék a török hódoltság alatt elnéptelenedett. Így történt ez Balatonbogláron is: a középkori építészeti emlékeket a régész ásója nyomán ismerhetjük meg. Honalapításunkat követően Lél-Bulcsú és Bogát-Bő majd Koppány nemzettsége uralta a vidéket. Az Árpádok korában (bizonyítottan) templomok sorát emelték. A XIII. században épülhetett a település első temploma, a mai Temetődombon. (1937 - ben ásatást végeztek, majd új, hitelesítő ásatás során, 1996-ban ismét feltárták a helyét.) Feltehetően Szent Györgynek szentelték, aki Szent Mártonnal győzelemre segítette Koppány ellenében Szent István hadait.

 1211-ben, II. Endre királyunk oklevelében " villa Boclar"-ként írták le először a város nevét. Egy hamisított oklevélben (1093-ra, Szent László idejére datálták) "villa Boclar cum portu"- említtetik, azaz akkor itt révátkelő működött. (1330-ban "Zygethrew" (Szigetrév) alakban a szemben lévő Révfülöpről emlékeznek meg.) A török hódoltság után újra benépesült e vidék. A balatonrendesi (akkor Zala vármegye) Bárány család (1726-tól 1856-ig birtokuk volt Bogláron) 1752-ből fennmaradt okiratában újra megemlítették a boglári révet. Hitelesen datálható műemlék-építményként az ő klasszicista kastélyuk, a Bárány - kúria maradt ránk. (1825 Építtető: Bárány Pál.)

Az akkori úttalan vidéken a két vármegye, Zala és Somogy urodalmai között a szántódi és a boglári rév biztosította a kapcsolatot. Ekkor még a Balaton a mai Várdombig ért, Nyugatra (Fonyód felé) nyílt víz, homokturzás és mocsárvilág volt. 1773-ban a Jankovich-család földbirtokot szerzett Bogláron. A reformkor haladó eszméihez csatlakoztak a vidéki földbirtokosok: az itt élő Bárány Pál és Jankovich László is. Az utóbbi 1847-ben felajánlotta a tulajdonában lévő révkikötőhely használatát a Balatoni Gőzhajózási Társaságnak. Hertelendy Károly zalai alispán novemberében azt jelentette Széchényi Istvánnak, hogy készülnek a "Kisfaludyt" (a hajó 1846-ban jelent meg a tavon ) fogadni képes balatoni kikötők, köztük a boglári. 1849-ben Bogláron huszonnégy úri birtokos 1932 magyar holddal rendelkezett. (A községet köznemesek lakták ekkor).

 Az 1863 - 1872 között Fiuméig megépülő Déli Vasút (és a révátkelő) Balatonboglár gyors ütemű polgárosodását segítette. Igaz az is, hogy a vasutat (majd későbben a közutat is) ezen a vidéken a Balaton homokturzásaira építették, így a tó nyílt vízfelületét visszavonhatatlanul elvágták a berekvilágtól. A két megye birtokosai és kereskedői 1872-ben megalapították a "Zala-Somogy Gőzhajózási Társaságot". A társaság elnöke Jankovich László és a pénztáros, Grünsberger Lázár boglári -, a titkára Czigány Károly ügyvéd kővágóörsi lakos volt. A társaság gőzhajója (a tó első modern csavargőzöse, a 46 tonna vízkiszorítású) "Balaton" 1872-ben megkezdte rendszeres járatait a tavon. Ötven utast szállíthatott - uszályvontatással -, 35 - 45 perc alatt kelt át Boglár és Révfülöp között. 1876-ban a társaság tönkre ment és a hajó a Dunára került, ahol különböző neveken szolgált. A bontástól néhai Zákonyi Ferenc és Boglár akkori vezetői mentették meg 1978-ban. (A balatonboglári kikötőbe vontatták - ahol a parton - étteremként hasznosítják.)

A polgárosodás a vasútépítést követően felgyorsult. A földbirtokosok és az itt megtelepedő izraelita kereskedő családok, a messze vidéken elismert iparosok együttműködésének köszönhetően kereskedelmi - szolgáltató központ lett Balatonboglár. A fürdőkultúra a múlt század utolsó évtizedében kezdődött, majd a két világháború között a település - Bél Mátyás szavait kölcsönözve - "ékszere" lett a Balatonnak. (A boglári várdombról írja 1730 körül: "Úgy domborul a magasba, mint egy gomba alakú ékszer, amelyet magyarul boglárnak neveznek...") A XX. század első évtizedeiben Gyulai Gaal Gaston földbirtokos és Sümegi Vilmos lapkiadó és segítőtársaik településfejlesztő munkásságának köszönhetően a község városias jellegű település lett. A két közéleti személyiség fiatal ellenzéki parlamenti képviselőként kötött barátságot (1906), majd évtizedeken át a közműépítéseket, a fürdőélet fellendítését, a község szellemi életének szervezését -a vidéki Magyarország felemelkedését - állították munkáságuk középpontjába. Gaal Gaston természettudósi indíttatású ember (fiatal éveiben Hermann Ottó munkatársa) volt, a Várdombot (addig Kopasz dombot), a századforduló erdősítette. A Jankovich-telep, a Hétház utca, a Kodály Zoltán utca villáit a fővárosi értelmiség és polgárság építette. Megszervezték a fürdőegyesületet, amely igényes településszépítő és kulturális tevékenységet folytatott.

 Gaal Gaston szellemi örököse - a politikai munkásságát tovább építő - Varga Béla plébános, akit a lengyel és a francia menekültek oltalmazásáért egészéletében nemzetközi tisztelet, elismerés vett körül. Varga Bélát 1944-ben előbb a németek és a nyilasok, majd a bevonuló orosz hatóságok üldözték. 1946 - ban a Nemzetgyűlés elnökévé választották meg. 1947-ben emigrációba kényszerítették. 1990 május 2-án, a demokratikusan megválasztott országgyűlés alakuló ülésén magas közjogi méltóságát visszaadta a népszuverénitást megtestesítő parlamentnek. 1991 -ben végleg hazatelepült, amíg magas kora és betegsége engedte, itt élt közöttünk.

A hatvanas és a hetvenes években a hazai és a külhoni turizmus megváltoztatta a város arculatát. A vendégfogadással együtt járó nyitott szellemiségnek is köszönhetően - a hetvenes évek közepén az akkor vitatott és tiltott magyar avantgarde-művészet bemutató helye alakult ki Balatonbogláron. A romantikus stílusban épült Kék és a Vörös Kápolna (amely egykor a Körmendy illetve a Gaal-család tulajdona volt) ezektől az évektől nyaranta galériaként működik A nyolcvanas években a kaposvári Csiky Gergely Színház méltán híres nyári előadásai és kamarazenei hangversenyek szerveződtek a Vörös Kápolna előtti szabadtéri színpadon. A színház előadási 1999-től folytatódnak.